A legtöbb gondolatunk csak megbonyolítja az életünket. Megfigyeltétek már?

A reggeli felkelés után hajlamosak vagyunk az aznap teendőire gondolni. Megtervezzük, hogy miket kell csinálni: a kiválasztott ruha, az elkészített reggeli után sorra jönnek a gondolatok, hogy mi is a terv mára… Mi lesz a feladat a munkahelyen, mit kell csinálni a gyerekekkel, mit kell vásárolni, kivel kell beszélni és kivel kell találkozni…

Nem azt tesszük, amit a szívünk sugall, nem ahhoz nyúlunk, amit szívesen választanánk, hanem az elvárásoknak megfelelően igyekszünk viselkedni.

Előre vetítünk eseményeket és általában a lehetséges kimenetelét is próbáljuk meghatározni. A félelmeink általában óvatosságra intenek bennünket. Betervezünk olyan dolgokat, amiket nem is kellene, ha a jelenben élnénk csak.

Ha a pillanatban meghozott döntéseinkre fektetnénk a hangsúlyt, nem kellene aggódnunk a jövő miatt, és nem csinálnánk meg egy csomó felesleges dolgot, amiket csak a tervezés miatt kényszerítünk magunkra.

Mert mi lesz, ha nem érek oda időben, mi lesz, ha nem úgy alakul, ha nem lesz ott, ha elfogy, ha ő nem csinálja meg, ha nekem kell helyette és így tovább. A félelem, a jövő miatt érzett aggódás, megkeseríti a pillanatot, miáltal nem tudjuk a jelent meg illetve átélni és 100 százalékig benne lenni.

Tegye fel mindenki magának a kérdést: Miért gondoltad?

Miért gondoltad, hogy rossz lesz, miért gondoltad, hogy nem fog sikerülni?

Miért gondoltad, hogy nem érsz oda? Miért gondoltad, hogy rosszul alakul?

Miért gondoltad, hogy Ő majd azt mondja? Miért gondoltad, hogy majd azt teszi?

Ha nem aggódnánk a jövő miatt, úgy a jelenben tudnánk jól cselekedni és a jövő is másképp alakulna...

Mindenki több példát tudna mondani arra, hogy amikor a félelmeinek és aggodalmainak megfelelően cselekedett, és ezek befolyásolták a tetteit, másképp alakította a jelent, azért, hogy elkerüljön esetlegesen felmerülő problémákat, helyzeteket, és így nem is alakult jól a napja.

Miért? Mert nem a jelenben élt. Ha mindenki felvállalná önmagát, a jelent és az érzéseit, akkor válna igazán valóssá, igazzá a pillanat és a pillanatban meghozott döntései(nk) is.

Lehetnek úgynevezett pozitív és lehetnek negatív gondolataink. De igazából azok csak gond-olatok. Mindig az értelmezőn múlik, hogy neki az a gondolat negatív vagy pozitív. Sőt ugyanaz a gondolat lehet az egyik értelmezőnek negatív, egy másiknak pedig pozitív.

A félelmeinket, negatív gondolatainkat el kell tudnunk engedni. A jelen helyzetet pedig el kell tudnunk fogadni.

Az elfogadás elég nehéz. Pedig mindent el kell(ene) tudnunk fogadni. Minden élethelyzetet, minden eseményt, mindenki minden mozdulatát, tettét. Az előítéleteinket, az akaratot, a vágyainkat pedig el kell(ene) tudnunk engedni. Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de lehet erre hangolódni. Minden nap egy új esély, minden nap egy új lehetőség.

Senki nem tudja megmondani, hogy az adott pillanatban mi a megfelelő döntés. Mert van úgy, hogy minden pillanatban más és más a megfelelő. Egyiknek ez, másikunknak az, ugyanakkor mindkettő helyes. De annak a döntésnek őszintének, mindenkor felvállalhatónak és igaznak kell lennie, ekkor jó a döntés.

Ha nem a félelmeknek engedünk, az előítéleteknek vagy mások elvárásainak, hanem a belső hangra figyelve, az egészre hangolódva hozzuk meg a döntésünket. Egy ilyen döntés segíteni fog az utunkon, s a sors kereke a megfelelő irányba fordul.

Tehát ragadjuk meg a pillanatot, s ne várjunk egy következő alkalomra !